Bemutatkozás
Kedves Látogatók, Támogatók, Partnerek!
Ahogy az előző bejegyzésünkben írtuk bejegyzésre került az Együtt az Energiaszegénység Ellen Alapítvány (EESZE) és elindult az operatív munka, hogy minél előbb segítséget tudjunk nyújtani.
A EESZE egy olyan alapítvány, amely elsődleges céljának azt tűzte ki, hogy segítsen a hazai energiaszegénység mérséklésében, ezáltal családoknak és közintézményeknek nyújtson segítséget.
Módszereinket tekintve sok megvalósításra váró gondolatunk van. Úgy gondoljuk, hogy a legtöbb esetben valamilyen beruházásra van szükség ahhoz, hogy az energiaszegénység ellen érdemben fel tudjunk lépni, ezért mindenképpen tervezünk elindítani egy pályázati programot, ahogy az összegyűjtött forrásokat szét tudjuk osztani az arra érdemes projektek között. Fontos azonban, hogy önmagában a pénz nem oldja meg a problémákat, ezért szakmai projektmenedzsmentet és teljes felügyeletet vállalunk egy-egy projekt esetében azért, hogy az általunk biztosított forrás olyan dolgokra legyen elköltve, amely valóban segít. A megfelelő szakmai kontrollt kuratóriumunk tagjai és munkatársaink biztosítják, akik energetikai mérnök végzettséggel rendelkeznek.
Elsősorban szigetelés, nyílászárócsere, világításkorszerűsítés és fűtési rendszer korszerűsítés az, amely által véleményünk szerint a legnagyobb fajlagos energiamegtakarítás érhető el, ezért működésünk elején ezekre szeretnénk koncentrálni.
Természetesen nagy hangsúllyal kap helyet a tevékenységünkben az oktatás és szemléletformálás is, hiszen, ez is egy olyan szegmens, ahol lényegében befektetés nélkül, de komoly energiamegtakarítás érhető el.
